A Budapesten született Péter, ez a nagy termetű, 45 éves szálfa és nőtlen férfi egy bécsi kongresszusra látogatott. Tavasz lehetett, verőfény és kellemes meleg. Még a kongresszusnál is fontosabb volt Péternek, hogy újra néhány napot egyhuzamban is Bécsben lehet, ahol gyermek- és ifjúkorát is töltötte. A szülei annak idején tudósként dolgoztak itt, és amikor értesültek a bécsi útjáról, akkor meghívták és elhalmozták azokkal a helyekkel és emberekkel, amit és akiket feltétlenül fel kell keresnie. Péter már napokkal az indulás előtt megpróbálta elképzelni, hogy miként is változhatott Bécs városa, bár rögtön világos is volt neki, hogy mindenek előtt az volt a szívügye, hogy felkeresse a bécsi Józsefvárosban a Grätzel negyedet, ahol ő is felnőtt.
Utazás a gyermekkorba
Amint teljesítette szakmai kötelességét, már indult is Péter ebbe a városrészbe. Izgatottan sétált fel a Josefstädter Straßén, ami Keletről Nyugat felé átszeli ezt az apró polgári városrészt. Feltárult a szíve, mikor elsétált a kirakatok és házak előtt, ahol már kisfiúként is járt. Úgy tűnt, hogy még a villamos is kifejezetten neki csörrent fülsértő csengőjével.
Amikor letért a Lange Gasse utcájába, ahol korábban szüleivel élt, megpillantotta a még mindig ott álló alacsony, kerek kapus barokk házakat és a sarki éttermet, amit ugyan újrafestettek, de ettől szemernyit sem lett kevésbé hangulatos. Micsoda dolog, hogy a néma ódon épületek ennyire mélyen érintik az embert. Ki tudja hogyan, de újra mindenre emlékezett, amit akkoriban és most is átélt egy átható, mindent átölelő érzéssel, hogy még a könnye is kicsordult.
Új vizeken
Amikor kissé megnyugodott és lelassult a légzése, aprólékosabban is körülnézett és észrevette, hogy a Lange Gasse az évek során mégis jócskán megváltozott.
Az aszfaltot macskakő váltotta fel, kevesebb lett az autó, több a zöld. Egy apró kávézó asztalai és székei foglalják el a járda egy részét. Akkoriban az egész utcát faltól falig burkolták, tehát inkább egy tér volt, semmint egy utca vagy valami köztes megoldás. Valahogy ma sokkal nyugodtabb volt ez az utca, egy kicsit olyan, mint egy falu főutcája. Nem semmi. Péter valójában nagyon is szerette volna, ha mindent úgy talál, mint 2 évvel ezelőtt, de mégis úgy vélte, hogy a változás a keskeny utca előnyére vált, sőt még meg is szépítette.
A lány a kávéházban
Ott állt a ház, ahol régebben lakott, ki-be járt. Az ajtó is változatlan: itt nyalta el gyorsan a megmaradt pezsgőtablettákat, mielőtt felszaladt a lakásba.
És ugyanennél az ajtónál állt, mint a kivert kutya, miután először randevúzott egy lánnyal, élete nagy szerelmével, Juliával a sarki Strozzi kávéházban, hiszen várakozásai ellenére Julia közölte, hogy túl magas hozzá és nem is akar vele többé találkozni. Ahelyett pedig, hogy elmondta volna a lánynak a véleményét, csak ült csendben, szégyenkezve, majd még a lány almalevét is kifizette. Jobb lett volna, ha soha nem találkozik Juliával, hiszen azóta is bizonyos mértékig nyalogatta a sebeit a nőügyekben. Vagy ezt csak bemeséli magának?
Az öreg szomszéd
Péter megkereste a kaputelefonon a „Wranek” nevet, majd megnyomta a csengőt.
„Én vagyok az, Péter. Te vagy az, Stefan?”
„Péter? Az a Péter?!”
A két gyerekkori barát összeölelkezett, majd vállvetve tréfálkozott lenézően a másik küllemén. Karöltve mentek az előszobából a nappaliba. Sok mindent kellett elmondani, és időből sem volt sok, hiszen Stefannak estére már más dolga volt. Amikor Stefan végigvezette Pétert a lakáson, vetettek egy pillantást a korábbi játszószobára is, ahol oly sok szép órát töltöttek mindketten. Ez a szoba most Stefan lányának, Lillynek a birodalma volt.
Hogyan is festene Péter világa, ha lennének gyerekei? Ehhez először is feleség is kellene.
„Még mindig nem álltál talpra Julia után?” – tréfálkozott Stefan.
„Le akarsz pattintani?” – vágott vissza Péter: „Beszéljünk inkább valami másról.”
Reményeket táplál a találkozások utcája
Stefan volt olyan szíves és témát váltott. „De mit gondolsz erről az újdonságról, a találkozások utcájáról?”
„Miről?”
„A találkozások utcájáról, a Lange Gasse átépítéséről?”
„Hááát, … na persze, jó dolog, nagyon jó.”
„El sem hiszed, hogy hány embert kellett végtelenül győzködni, hogy megvalósuljon ez a terv. Annyian aggódtak, hogy autóval már el sem jutnak a házukig, meg hogy nem találnak parkolóhelyet.”
Péter kinyitotta az ablakot.
„A lakók körében készített közvéleménykutatás szerint 56 százalékban támogatták a találkozások utcájának kialakítását.” - sugárzott Stefan.
„Az átépítés tényleg jól sikerült” - mondta Péter, és nézte, mi történik az utcán. „Ki tudja, talán én is találkozom itt, a találkozások utcájában ismét életem asszonyával? Meglehet …”
Egy pohár almalé
„Tudod mit?” - mondta Stefan, „ma este találkozom ott lent, a görögnél a barátnőmmel, Saráhval. Gyere csak el és bemutatlak neki. Úgy érzem, hogy jól kijönnétek egymással.”
„Ma este? Nem, nem, nem is erre gondoltam.”
„Ne csináld, gyere el, biztos jó buli lesz.”
„Neked biztos, de nem, nem. Ma nincs kedvem, ma hadd tobzódjam a múltban.”
„Péter! Most és itt a ta-lál-ko-zá-sok út-cá-já-ban vagy! Itt még azok is tisztelik a kerékpárt kedvelőket, akik imádják az autójukat. Ráadásul ez fordítva is így van! A találkozások utcájában még az is lehetséges, amiről máshol csak álmodhatsz! Inkább ne hagyd ki ezt az esélyt!”
Péter felnevetett. „Te még mindig olyan vagy, mint régen, Stefan. Hadd öleljelek meg, megyek, persze!”
Péter és Stefan este hét előtt öt perccel foglalták el az asztalukat a Trilogie étteremben, és rögtön meg is rendelték az italokat. Tíz perccel később Sarah lépett az étterembe, és Péter nagyon hamar úgy érezte, hogy borzasztóan szívesen meghívná ezt a nőt egy pohár almalére.
A történethez kapcsolódó érdekes linkek
Hol található a találkozások utcája, a Lange Gasse – wien.at-Stadtplan
Budapest városa
Bécs, a találkozások városa (angolul) – WienTourismus
Történelmi adalékok a Bécs történelméről szóló wikin:
rajz: Sandra Biskup
szerző: Simon Kovacic
